|
"Csak a hosszú távon gondolkodó tulajdonosból lehet jó gazda. Azokból, akik az értéket is képesek szem előtt tartani, akik elsősorban értékcentrikusak és nem a rövid távú haszonban gondolkodnak" Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm minden kedves hozzánk látogatót, akik megtisztelnek minket honlapunk elolvasásával. Először is engedjék meg hogy bemutatkozzam. Heiter Róbert vagyok, a Magyar Műemlék és Épületgondozó Hálózat Alapítvány kuratóriumi elnöke. Tanulmányaimat a veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskolában végeztem, először mint bútorasztalos, majd az érettségi megszerzését követően 1998-ban elkezdetem tanulmányaimat a műemlék fenntartó technikus képzésben. 2001-ben sikeresen leraktam a vizsgát tanáraimnak, és lelkes tanulásomnak köszönhetően. 2003-ban a Műemléki Szakképzésért Veszprém Alapítványnak köszönhetően részt vettem egy továbbképzésen Hollandiában, ahol megismertem a Monumentenwacht tevékenységét. Nagyon magával ragadott az a szemléletmód, ahogy Hollandiában foglalkoznak a műemlékek állapotának megőrzésével. Mivel úgy láttam, hogy aki elvégzi a műemlék fenntartó technikusi képzést, nem tud elhelyezkedni, egyetlenegy munkahelyen sem ezzel a technikusi képesítéssel 2004 őszén megfogalmazódott bennem egy erős gondolat, hogy talán Magyarországon is meglehetne valósítani egy hasonló szervezetet, ahol ezt a munkát a végzet műemlék fenntartó technikusok végezhetnék. A projekt tervezet kidolgozása után, 2005-ben negyed magammal - szintén végzett technikusokkal - megalapítottuk a Magyar Műemlék- és Épületgondozó Hálózat Alapítványt, melyet 2006. január 11.-én hivatalosan is bejegyeztek. Tehát a Műemlékőrök - ahogy saját magunkat nevezzük - hivatalosan is elkezdték a tevékenységet. A hazai műemlékvédelem területén egy kicsit rugalmasabb, fiatalos szemléletmódot fogunk kialakítani, valamint fő célunk egy olyan örökségvédő hálózat és szolgáltatás létrehozása, mely lehetőséget nyújt arra, hogy épített örökségünket saját hasznunkra, és az utánunk jövő nemzedékek gyarapítására megőrizzük, és karban tartsuk Ezért jött létre a MAMÉG… Tisztában vagyunk azzal, hogy a hazai műemlékvédelem egyik hiányzó szegmensét kell kialakítaniuk, és mindez sok nehézséggel, munkával és idővel járó feladat. Szeretnénk, ha egyre több magyarországi szervezet, magánszemély ismerné fel a szükségét munkánknak, és partnerként kezelné a szervezetünket az épített örökség és a társadalom közötti híd kiépítésében. A közös munka egyel több esélyt jelentene arra, hogy Magyarország műemlékekben gazdag városai, falvai szépüljenek és vele együtt a közösség is épüljön. A Magyar Műemlék- és Épületgondozó Hálózat Alapítvány működésével Magyarország behozhatja több évtizedes lemaradását a műemlékek védelme tekintetében. A műemlékőrök munkájának eredménye nemcsak az lehet, hogy a magyarok megismerik saját környezetük műemlékeit, hanem a műemlékek védelme évtizedek múlva is, nem egyfajta kötelesség, hanem a mindennapi élet szerves része lesz. Köszönöm megtisztelő figyelmüket és kérem, tekintsék meg tevékenységünk további részleteit. Baráti üdvözlettel: Heiter Róbert |
|
Min. felbontás: 1024 x 768 |
Grafikai terv és kivitelezés: Civertan Bt. (M.G.) |
Webmester: M.G.
|